×

Edzőink

Mi garantáltan a legjobbat hozzuk ki belőled
Személyi edző

Marsi László

Személyi edző

Egedi "Ewing" Renátó

Marsi László Személyi edző

Szakmai tanulmányaimat kiváló eredménnyel végeztem ökölvívó edző szakon. A sportággal 1994-ben kezdtem el foglalkozni. Az MTK színeiben magyar bajnoki dobogóig jutottam. Számos alkalommal képviseltem hazámat és klubbomat Európa több országában, nemzetközi megmérettetésen.

Versenyzői pályámat egy súlyos autóbaleset következtében abba kellett hagynom. Azóta edzőként adom tovább több mint huszonöt év szakmai tapasztalatát.

Mindíg a kemény, kitartó munkában hittem. Ennek eredményeképp számos hazai és nemzetközi sikerben lehetett részem nekem és az általam felkészített versenyzőknek egyaránt.

Kiemelt figyelmet szentelek a gyerekek és fiatalok képzésére. Gyakorló apaként és saját tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy nevelési szempontból egy nagyszerű eszközt nyújt a személyiségfejlődés, az önkontroll és a fegyelem szempontjából az ökölvívás. Elsősorban sikeres embereket, sportolókat szeretnék nevelni, de nagy figyelmet fordítok a "hobbisták", rekreációs sportolók foglalkoztatására, akik egy egészségesebb, jobb minőségű életet élhetnek a boksz által.

Egedi "Ewing" Renátó Személyi edző

15 évesen, 2001-ben kezdtem el versenyszerűen foglalkozni az ökölvívással. a KSI igazoltja voltam 5 éven keresztül. Ez idő alatt elért legmagasabb eredményem felnőtt Budapest bajnoki cím. 20 évesen váltottam, és az amatőrök táborából a profik közé igazoltam. A Felix Promotion istállóját erősítettem 5 éven keresztül, ahol sikerült megnyernem egy magyar bajnoki és egy ifjúsági világbajnoki címet. Versenyzőként most is aktív vagyok, e mellett pedig megkezdtem edzői pályámat is, most már 3. éve.

Edzéseimen részt vesznek fiúk- lányok, kicsik- nagyok egyaránt. Fontos, hogy mozgás közben fegyelmet tanuljanak, főként a gyerekek, e mellett a test egészségének megőrzése, és az ökölvívás alapjainak elsajátítása kap kiemelt szerepet. Edzőként célom, hogy tudásom legjavát átadjam, legyen az akár hobbista, vagy akár versenyző.

 

Csoportos órák

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
8:00 Egedi Renátó Egedi Renátó
18:00 Marsi László Marsi László
 
Top
Partnereink
Kövess minket: newschoolboxing
2023 Copyright © - New School Boxing Club - Minden jog fenntartva!
Webdesign és fejlesztés: S&J Creative